2012. május 28., hétfő

Hidratáló akció

Nyakunkon a nyár, és egyre több bőrfelület mutatkozik meg. Nem néz ki túl szépen egy-egy kiszáradt lábszár, pattanásos arc, vagy cserepes száj, nem?
Így most énis felbuzdultam, és belekezdek a nagy hidratáló akcióba. A lényege, hogy jobban odafigyeljek a bőröm ápolására, és hogy minél kevesebb sminket hordjak a hétköznapokon. A hangsúly a természetességen van.

1. Növelem a napi vízmennyiséget, hisz a víz önmagában is fontos, hogy ne száradjunk ki. Megfelelően sok vízzel a bőrünk megszépül, és máris egyel közelebb értünk a hidratáláshoz.

Én alapból szerencsés helyzetben vagyok, mert egyáltalán nincs pattanásom, bőröm is a normál kategóriába tartozik, viszont télen a kézfejem, nyáron az alkarom és a lábszáram borzalmasan ki tud száradni.
Eddig nem ügyeltem különösebben a hidratálásra, néha-néha felkentem egy hidratáló pakolást. Ami rendszeresnek mondható az az, hogy amikor csak tudom esténként bekenem a Garnier Pure Active Hidratálókrémmel az arcomat. Majd ki szeretnék próbálni több hidratálókrémet is, de eddig ez piszokjól bevált, nincs pattanásom, vagy ha előjönne egy véletlenül az rögtön lekezelem a Garnier roll-on-jával.

Testápolót is csak ritkásan használok, mindig elfelejtem. Nincs is nagyon, egyszer egy szettben rendeltem az Avon katalógusból, a Naturals gránátalmás testápolót. Szépen elviszi a szárazságot a lábszáramról, de a nap végén előjön sajnos újra, de akkor megint bekenem.

Nagyon cserepesek voltak az ajkaim, a Labelloban nagyot csalódtam, az ízük miatt szerettem, a hatásuk rögtön elmúlt miután lejött az ajkamról, így mindig kentem újabb és újabb rétegeket a számra, ezáltal gyorsabban fogyott, ami miatt gyakran kellett venni... jól kitalálta ezt a labello..
Aztán egy oldalon rátaláltam a Carmexre. Nem túl elterjedt kis ajakápoló, viszont annál jobb! Elég drága a többihez képest, de megéri...
Ha ránéz az ember, rögtön a ragasztó jut róla eszébe. Az állaga, és a szaga is furcsa, sőt nekem először még az ajkamat is csípte.
Viszont már amikor először felkentem nagyon furcsa volt... Az ajkaim kisimultak, és utána órákon át így is maradtak! Aztán most több hét használat után, már 3-4 vagy akár több napra is elhagyhatom ezt a kis csodát, mert anélkül is simák az ajkaim!

Most a napokban utánanézek majd különböző hidratálókrémeknek, testápolóknak, megveszem őket, és belekezdek ebbe a bizonyos akcióba. Az elkövetkezendő napokban majd fogok nektek hidratáló arcpakolást, maszkokat is bemutatni, leírni....

Hozzuk magunkat formába nyárra!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése