2012. december 15., szombat

Téli kéz és ajakápolás

Kézápolás
Gondolom mindenki tudja, hogy télen a kéz és ajakápolás ugyanolyan fontos. Kinek a párja szeret száraz kezeket fogni, és cserepes ajkakat csókolni?
Én még októberben nagy bőszen elkezdtem a krémezést a kezemre, de rájöttem, hogy igazából még nincs sok értelme, és tessék, december közepén kapok észbe, amikor már tiszta száraz és piros a kezem...
Rehabilitáció képen én a Dr. Organic Manuka Honey Hand & Nail krémjét szoktam vastagon felkenni lefekvés előtt a kezemre, reggelre szépen rendbe hozza.
Ha megvan az s.o.s kézregenerálás, akkor utána már minden este a kézfejemet + körömágybőrömet körömvirágkrémmel dörzsölgetem, nagyon szeretem az illatát, állagát mindenét..:)
Reggelente az Avon Naturals egyik epres guavás kézápolóját kenem fel, amit többnyire csak az illata miatt, mert hidratálása nem túl erős, de illatra valami fenséges.:)
A másik Avon Naturals termékem egy barackos gyapotos kis 'balzsam', amit a száraz könyökömre, vagy a körömágybőrre rakok. Nem szeretem benne, hogy nagyon pici kiszerelés, és eléggé kemény az állaga, így csak a körmömmel tudom belőle kikapargatni a cuccot, pedig nagyon jó kis krém lenne...
Dr Organic mézes kézkrém 5/5!
Ajakápolás
Mivel nekem aránylag nagy vastag szám van, így elég feltűnő, hogy ha cserepes, szóval eléggé kényes vagyok az ajakápolásra. Kéthetente esténként bekenem vastagon Carmex-el, de nagyon hamar megszokja a szám, szóval mindenképpen tartani kell az időkorlátot. A másik kedvencem a dr. organic gránátalmás ajakápolója, valami fenomenális:) Labellot 2 havonta ha egyszer felviszek néha a számra, mivel én is a 'labello többet árt mint használ' elven vagyok. Az utolsó termék pedig csak az íz kedvéért egy Coca Cola Cherrys lip smacker.
Amit még gyakran szoktam alkalmazni, hogy 1-2 teáskanál mézhez keverek kb ugyanannyi kristálycukrot, és ezzel a péppel leradírozom a szám, csodálatos eredménye szokott lenni.

2012. november 3., szombat

Ricinusolaj - használata, hatása, receptek

A mostani nagy őrület a gyógyszertári ricinusolaj. Mindenki agyba-főbe használja, a többségnek használ, de vannak, akiknek egyáltalán nem. A gyógyszertárakban általában 3dl-t adnak ki, valahol sajnos ennyit sem, de csupán párszáz forintért cserébe, szóval egyáltalán nem nagy kiadás.
Na de kezdjük is az elején.

Miben tud segíteni?
Szempilla, szemöldök és hajnövesztésben, dúsításban. Pár használat után látható, ahogy a kezelt rész nőni, erősödni, vastagodni kezd. A haj kevésbé zsírosodik, puha lesz, és nem utolsó sorban haláliramban elkezd növekedni. A szempillák is határozottan nőnek, a szőke végek visszanyerik természetes színüket, vastagabbak lesznek.

Receptek:
Mindenki másra esküszik, mást ad hozzá az olajhoz 'higításképp', de valaki csupán töményen ráviszi a hajára.
Tudni kell, hogy a ricinus magában nem túlzottan folyós, kellemetlen felvinni a hajra, mivel húzódhat, nem lehet egyenletesen eloszlatni. Ha eltökéltük, hogy egymagában visszük fel, ajánlatos megmelegíteni előtte, mivel így kicsit folyósabb lesz az állaga, és ha már meleg, jobban kifejti a hatását.

A leggyakoribb hozzáadott anyag az olívaolaj. Itt is tetszés szerint, legjobb fele-fele arányban összekeverni őket, mivel tudjuk, hogy az olíva is mennyi jó dolgot tud tenni a hajunkkal.

Akkor jöhetnek a bonyolultabb receptek. Natúr joghurttal, mézzel, tojással esetleg valami drogériás hajpakolással összekeverni a ricinust, majd azt felvinni a hajra.

Igazából ez az egyik kedvencem ebben az olajban. Mindenki a maga ízlése szerint válogathatja össze hozzá azokat, amiket bele akar rakni, keverni, ami szerinte a hajának a legjobb. Tanácsos a fodrászunk véleményét is kikérni!! 

Felvitel:
A pakolás felvitelét kezdjük a hajunk tövénél, majd rakjunk a végeire is, sőt, akár az egész hajunkat is átjárhatjuk vele.
Mikor kész vagyunk, ha fejünk tetején fogjuk össze egy kis konytfélébe, és csavarjunk rá folpackot. Ez azért fontos, hogy melegen tartsa az olajat. Végül tekerjünk a fejünkre egy törülközőt, hogy ne fázzon meg. Minimum másfél órát hagyjuk hatni, de legalább 4 órát legyen rajta, de akár benne is lehet aludni.

Lemosás:
Samponnal fussunk át rajta 2-3x, majd balzsamozzuk is meg. Ha keverünk a ricinushoz balzsamot, pakolást vagy tojást akkor jelentősen könnyebb kimosni.

Az én eredményem:
1 hónapja használom a ricinust, és 6 centit nőtt a hajam! Nagyon meg vagyok vele elégedve, hajvégeim begyógyultak, egészségesek, és sok helyen babahajam is kinőtt.

Amikor nem sülnek el jól a dolgok:
Itt is le lehetne írni azt, hogy mindenki csak saját felelősségére használja! Le is írom.
Úgy tudjuk, hogy a ricinus egyszerűen kidobja a fejbőrről azokat a hajszálakat, amiket nem vél egészségesnek. Sajnos vannak olyan emberek, akiknek tincsekben hullott tőle a haja. Olvastam olyat, aki ilyenkor elkezdte más pakolással vagy tojással/olívaolajjal keverni, és csökkent a hajhullás, de valakin ez sem segített. Ezért mindig forduljunk először a fodrászunkhoz! Szerencsére az esetek 80%-ában nem kezd a hajunk hullani tőle.

Megelőzés:
Ajánlatos 1 hónap használat után pár hónap szünetet tartani a ricinusozásban. Szóval 1-2 hónapig ha nem kezd tőle hullani a hajunk nyugodtan használjuk hetente 1x, de utána tartsunk ricinusmentes hónapokat, így általában meglehet előzni, a hajhullást.

2012. július 9., hétfő

The Body Shop termékminták

Jó régen nem írtam, de megjártam Bécset, kirándultunk itt-ott, egyszerűen nem volt időm...  Még júniusban valamikor elnéztem az Aréna Plázába, azon belül pedig a The Body Shop-ba. Sok ideje szét akartam nézni ott, mert nagyon érdekeltek a termékeik.

Pénzt nem vittem magammal, semmi vásárlási szándékom nem volt, csak annyi, hogy körülnézek, aztán ha valami nagyon megtetszik, legközelebb megveszem.

Már javában nézelődtem a boltban, amikor elkapott az egyik eladó, kicsit csevegtünk, és elkezdte pakolni a szatyorba a termékmintákat. :)
Testvajakból kaptam: 2db áfonyásat, diósat, papayásat és kettő darab málnásat.
Ezek mellett kaptam még csokis testolajat, epres testradírt hínáros (vagy algás? esetleg valami más? nem tudom már...) arctonikot és epres testpermetet.
A folyékony dolgokból még nem használtam semmit, mert még nem jutottam oda, de a testvajakból az első kis áfonyás tégely már megüresedett.

Miután felkentem engem mindig olyan puha érzés fogott el, amikor megsimogattam a bőröm, szóval az esti zuhany után különösen kellemes, nem is beszélve arról, hogy az illata reggelig mindenképpen érződni fog.

De ne csodálkozzunk, ha a háziállatunk (az én esetembe kutya) elkezdi nyalogatni azt a testrészünket, amit bekentünk, mert nekik is ízlik. :)

Az illatuktól összefut a nyál a számban, legszívesebben kenegetés helyett inkább megenném, de próbálom visszafogni magam...
Amikor legközelebb eljutok a boltba, valamelyik testvajnak (szerintem a málnásnak) mindenképpen megveszem a nagy tégelyes változatát, mert imádom.:)

Azt megfigyeltem, hogy az epres testradírnak különösen fincsi illata van (csokis testolajról ne is beszéljünk, te jó ég, az az illatorgia !!!!!), és epermagok vannak beleszórva, azok szolgálnak radírként, nagyon érdekes.
A csokis testolaj mellesleg hajvégápolónak is kitűnő. Egyszerűen teszel pár cseppet a kezedre, majd az előre kicsit bevizesített hajvégekre rádörzsölöd. Figyeljetek, elég tényleg kis mennyiség is belőle, bőven jut a hajatokra! Majd a dörzsölés után hajszárítóval megszárítod. Puha lesz a hajad, gyógyítja a töredezett végeket, és nem utolsó sorban fincsi csoki illatú lesz napokig! Én nem bírtam ki, hogy percenként meg ne szaglásszam.

2012. június 26., kedd

Takarítsunk!

Általában tavasszal szokott sor kerülni a nagytakarításra, de mivel nyár van, perpillanat nincsen semmi észvesztően fontos dolgom, és a házra már eléggé ráfér egy hatalmas, velős takarítás.
Szóval nem olyan, hogy lepakoljuk a bútorokról a felesleges dolgokat, és átmegyünk rajtuk 2x vizes szivaccsal. Hanem tényleg a könyvespolcokról lehajigáljuk az összes könyvet, a polcot forgatjuk, mozgatjuk mögötte is áttöröljük, majd szelektálunk, és végül visszarendezzük a könyveket. De kezdjük csak sorjában.
Zene nélkül nincs lendületes takarítás.
Már akinek. :D De nekem biztos nem. Mellesleg nem szeretek egymás után 1-2 zenét hallgatni, és mivel nem 2 perc a nagytakarítás lusta is lennék egy 50-60as lejátszási listát összeállítani, így maradok a legegyszerűbb megoldásnál: rádió. Lehet ritmusra mosogatni, törölgetni, felmosni! A kedvünk is jobb lesz, dúdolgatás közben söpörjük le a teraszt... 

Ajánlatos fentről lefele haladni. Vagyis emeletes házban az emeleten kezdjük, de ez egy szobára is lehet érteni úgy, hogy először a plafonról letöröljük az esetleges pókhálókat, kimossuk a függönyt... Aztán jönnek a polcok, szekrények és végül a padló.

Konyha és hűtőszekrény
A konyha az egyik legszennyezettebb terület, hisz a lerakódott zsír-olajfoltok a sütőn, vagy a csempefalon akár. A sütőrácsot is szépen tisztítsuk meg, a csempéken éktelenkedő foltokat a megfelelő vegyszerrel tüntessük el, de ne felejtkezzünk meg a mikróról se!
A hűtőszekrényt is pakoljuk ki, szelektáljuk a megromlott dolgokat, és az oldalait, rácsait is alaposan törölgessük át.

+1 : A mikró oldalára száradt ételmaradványokat legkönnyebben úgy tudod eltávolítani, ha citromos vizet öntesz egy tálkába majd azzal átsúrolod. A tűzhelynél erős zsíroldó szerre lesz szükséged, ilyenkor jól jön ecet vagy szódabikarbóna. 
Fürdőszoba:
Itt elsősorban vízkőtől, szappanlerakódástól és kozmetikumokból kifolyt tartalmaktól kell megszabadulnunk. A csempét mosószeres vízzel, a padlót fertőtlenítőszeres vízzel mossuk át, hogy megszabaduljunk a baktériumoktól. A vízköves csapokat ecetes vízzel, vagy speciális vízkőoldószerrel törölgessük át. 

+1: Az eldugult lefolyót tisztítsd ki, majd önts bele szódabikarbónát és rá ecetet, majd a habzás után forró vízzel öblítsd le. Itt is dobáljuk ki a lejárt kozmetikumokat, beszáradt termékeket.

Hálószoba és a nappali:
Itt is kezdjük fentről lefele, vagyis pókhálókkal és a lámpák letakarításával. Mint fentebb is írtam a könyveket a polcokról szelektáljuk, majd törölgessük át őket, mert az egyik legjobb porfogók. Minden polcot törölgessünk át vizes ronggyal, majd porszívózzuk át a szőnyeget, paplant. Az ágyak mögé is nézzünk be!
Válogassuk ki a gardróbból azokat a ruhadarabokat is, amiket már nem hordunk vagy kinőttünk. 
Ablakok
Kezdjük az ablakpárkánnyal, hiszen nem csak az ablaküveget kell letakarítani! Miután megvagyunk, az üveget először mossuk le bő vízzel, mert ha szárazon kezdünk neki, könnyen megkarcosodhat. Majd használhatjuk a jól bevált ablakmosó folyadékunkat, s végül azt is mossuk le bő vízzel, aztán kézi papírtörlővel itassuk fel a vizet.

+1: Az ablakkeretre lerakódott légypiszkot legkönnyebben hideg teába mártogatott ronggyal tudjuk eltüntetni.

Természetes tisztítószerek az nlcafe   -ról:

Néhány közönségesnek tűnő, de hatásos konyhai alapanyaggal helyettesítheted a méregdrága és sokszor egészségre is ártalmas háztartási tisztítószereket.

Ecet
• Kiváló vízkőoldó, használhatod vízforralók, kávéfőzők, mosógép vízkőmentesítésére.
• Ha az ablaküveget ecetes vízzel mosod le, még fényesebb hatást érsz el, és a foltok miatt sem kell aggódnod.
• Langyos vízbe tegyél egy kevés ecetet, és egy benedvesített ronggyal törölgesd át a különböző fürdőszobai eszközöket, csapokat, a mosogató szélét és az egyéb rozsdamentes darabokat. 

Szódabikarbóna 
• Csodákat képes művelni a műanyag felületekkel, így a hűtőszekrény és a fagyasztóláda tisztítására is alkalmas. Langyos vízzel átitatott szivacsra tegyél egy kevés szódabikarbónát, és törölgesd át vele a hűtő belsejét. Szagtalanító hatásának köszönhetően nagy hasznát veheted a hűtőben uralkodó kellemetlen szagok eltüntetésében, csak tegyél egy kinyitott szódabikarbónás tasakot a hűtőszekrénybe, hogy magába szívja az ételszagokat.

Citrom

A fém- és réztárgyakat kíméletesen, mégis nagyon hatásosan tisztítja. • A citromlé képes eltüntetni a gyümölcsfoltokat is.

2012. június 22., péntek

Körömdíszítés fóliával

Először színezd egyszínűre a körmödet, bár lehet színátváltósra is, teljesen mindegy ahogy neked tetszik. Majd miután megszáradt, fogsz egy fóliadarabot, galacsinná gyűröd, és elkezdesz rá olyan színnel festeni, amilyen színű díszítést akarsz. esd hézagosan, foltosan, nem kell befednie minden sarkot. Aztán egyszerűen nyomogasd rá a körmödre és kész is! Ajánlatos egy fedőlakkal befejezni a munkálatot.

2012. június 21., csütörtök

Mentás arcvíz és kefíres-meggyes arcpakolás

Mentás arcvíz:

Most döbbentem rá, hogy van  itthon menta, amit én kifejezetten imádok, és rögtön is agyaltam, hogy mit lehetne belőle csinálni, hisz nem csak ízesítésre jó. Végül az arcvíz mellett döntöttem. 
Szedjünk másfél-két maroknyi mentát, bár nekem egy maroknyi is bőven elég volt, majd apró darabkákra vagdossuk, és öntsünk rá 2 evőkanálnyi ásványvizet és kotyvasszuk őket össze.

Hagyjuk állni pár percig, hogy a menta kieressze magából azokat a csudijó dolgokat, amik táplálják a bőrünk. 

Ha kész, fogjunk egy vattapamacsot, mártogassuk bele, majd vigyük fel az arcunkra. Esetleg a kis mentaleveleket még rá lehet dörzsölni a bőrünkre.

De ha nincs otthon menta, csak szárított akkor egy éjszakát a vízbe kell hagyni, hogy visszanyerje nedvességtartalmát! 

Ez a kis arcvíz igazi wellness a bőrünknek, felfrissíti, táplálja és különösen sima lesz utána.
így nézett ki az enyém, bár még apríthattam volna...
Kefíres-meggyes arcpakolás:

Magozzunk ki 4-5 szem meggyet, majd adjunk hozzá egy nagy evőkanál kefírt/natúr joghurtot. Turmixoljuk össze, majd vigyük fel az arcunkra és a nyakunkra.

Összehúzza a pórusokat, frissíti, feszesíti a bőrt.

2012. június 19., kedd

Mindent a napozásról

Mi sem természetesebb annál, hogy amikor strandolunk, kifekszünk a partra és napozunk, hátha megkap kicsit  a nap, mert ugyebár most a szép, természetesen napbarnított bőr a divat. Az elvetemültebbek (akik közé én is tartozom), a nyári napokon még a kertbe is képesek kifeküdni a barna bőr reményében.

Sokan viszont annyit tudnak a napozásról, hogy felkapod a fürdőruhát és kimész a tűző napra. Esetleg az okosabbak még naptejet is raknak magukra, de tudok olyanról is, aki még azt sem szokott...
Most kicsit belemennék a napozás rejtelmeibe, mert nem csak annyiból áll, hogy kimegyünk egy törülközővel a kezünkbe és 3 órán át kint süttetjük a hasunkat....
 
A barna bőr még annó sok országban nem volt elterjedt, mivel a barnaság a napon dolgozást - a fizikai munkát jelentette, szóval a dolgozó emberek voltak napbarnítottak. A gazdagoknál az volt a módi, hogy minél inkább fehérebbek legyenek, hisz az jelezte a gazdagságukat, hogy dolgoztak helyettük.
Aztán amikor az 1920-as évek nagy tervezője, Coco Chanel visszatért a Francia Riviérán töltött nyaralásából gyönyörű barna bőrrel, hirtelen a gazdagok végjegyévé vált a napbarnítottság. 

A melanin az a bizonyos barna pigment, ami a barnulásunkat okozza. Mikor már kap az ember egy jó színt, sokkal kevésbé ég le, pontosan ezek miatt a pigmentek miatt. DE. Hiába vagyunk szép barnák, hiába véd minket ez a kedves melanin a nap káros sugaraitól, így is lehet komolyabb bajunk, szóval MINDIG használjunk naptejet, ami kiszűri ezeket a káros dolgokat, és nem engedi behatolni a bőrbe!
Ha már volt szó a naptejről, erre terelem tovább a beszédet... Akinek nagyon fehér, sápadt, érzékeny bőre van, mindenképpen egy magas faktorszámú naptejjel kenje magát! (50SPF) Akinek viszont átlagos, könnyen barnuló bőre van, elég ( 20-30 SPF). Majd végül, ha elég szép színünk lesz, lentebb vihetjük a számokat és elég akár a 15-10-6 SPF is. 

Az AVB sugarak a bőr felszínét, a hámréteget támadják meg, ők okozzák a leégést, a bőrpírt, és hajlamossá teszi a bőrünket a melanoma kialakulására! Ezért fontos, hogy AVB és UVA szűrő naptejet használjunk!
Mint azt ti is tudhattátok, 11 és 3 óra közt semmiképpen ne menjünk napra, vagy maximum egy 10-15 percre, mert akkor a legerősebbek, és legkárosabbak a sugarak! 3 óra után már nem olyan erősek és lehet, hogy valamivel többet kell kint feküdni, hogy meglátszódjon az eredmény de sokkal biztonságosabb és egészségesebb is.

Időnként locsolhatjuk magunkat vízzel is, de ne túl hideggel, és ne túl sűrűn! Miután leszárította rólunk a nap a vizet, újra kenjük be magunkat naptejjel. A másik tipp a sárgarépa. Ehetjük, ihatjuk.... a napozás előtti fogyasztása felkészíti a bőrt a védelemre, a napozás utáni fogyasztása pedig segít megtartani a barnaságot hosszabb ideig. 

Összegezve, maximum másfél-két órát napozzunk, szigorúan délután 3 óra után! Bármennyire is vagyunk barnák, bármennyi sárgarépát is ettünk, mindig naptejezzük magunkat be jó alaposan, és ha többet vagyunk kint, minimum 2 óránként újra kell kenni magunkat! A naphoz szoktatás időszakában csak félórákat legyünk kint a legnagyobb faktorszámú naptejjel, majd fokozatosan növelhetjük a kint töltött időt, és amikor már elértünk egy jó színt, lehet csökkenteni a faktorszámot.

Jó napozást!

2012. június 15., péntek

Banános-mézes arcpakolás - vízhiányos, száraz bőrre

Szükségünk lesz:

  • 1, vagy fél banán
  • 1 teáskanál méz
  • Ízlés szerint 1-2 teáskanál tejföl, vagy natúr joghurt


A banánt összenyomkodjuk, majd hozzákeverjük a mézet majd a tejfölt/joghurtot.
Én nyomkodás helyett lájtosan összeturmixoltam ezt az egészet...

Majd egy ecsettel, vagy vattapamaccsal (a banándarabok miatt) lehet felvinni az arcra, majd 15-20 percet pihentessük.

Mivel a szemöldök és a haj összeragad a méztől, inkább hajmosás előtt ajánlatos.
Esetleg ha éppen zsírhiányos a bőrötök, akkor keverjetek bele még 1 mokkáskanál olívaolajat vagy mandulaolajat!

És a végére egy idézet a harmonet.hu    -ról:

A banánban vízmegkötő cukormolekulák vannak, a tejszín pótolja a bőrből hiányzó zsírokat, bársonyossá varázsolja azt, a méz pedig simává és bársonyossá teszi a bőrt protein tartalmának köszönhetően. 

2012. június 12., kedd

Jégkása készítése otthon

Amióta eszemet tudom, gyengém a jégkása, más néven hókristály. Ahol meglátok egy árust, muszáj vennem, bármilyen ízűt felhörpintek, egyedül az állagára vagyok kényes. Ha több árus is van, többször végigmegyek rajtuk, és amelyiket megfelelőnek véltem, az ízek választásánál is arra törekszem, hogy a legszilárdabb,jegesebb,kásásabbat válasszam ki.
Szóval egy számomra tökéletes hókristálynak intenzív színe van, nincsen folyós szörpleve és íze is van!

Ma éppen néztem a Facebook kezdőlapot, ahol minden oldal jégkása képeket kezdett el kiposztolni a tipikus 'Innátok?' 'Hmm *-*' és egyéb jelzőkkel. Na ki az a mániákus jégkásaivó aki erre nem kívánná meg?
Ez az az igazi jó szilárd...
Errefele nem lehet kapni hókristályt, így tanakodásba kezdtem, hogyan tudnám itthon előállítani.

A bot mixertől kezdve a rongyba csomagolásba és asztalhoz verésen át mindenre gondoltam, és végül kikötöttem a legideálisabbnál.

Egy pohárba öntök elég nagy mennyiségű szörpöt (ez nálam meggyszörp volt), majd rá vizet, végül be a fagyasztóba, ahol félóránként-óránként megkeverem, nem hagyom, hogy teljesen megszilárduljon.
2-3 óra alatt kb készen is van. Persze nem olyan mint a bolti, de a 'nembíromkimuszájinnom' vágyamat ez is tökéletesen teljesíti.:)


Ha valakinek van fagyi vagy jégkása gépe, esetleg valami extrább hozzávalókat is bele akar rakni, 1000+1 receptet találhat a neten.:) Hajrá!

2012. június 7., csütörtök

Naturals arctisztító és arcmaszk + körömerősítő

Ebben a hónapban az Avon katalógusban volt egy jó kis akció. Méghozzá 3 Naturals termék le volt árazva (600Ft-ra), és úgy gondoltam, hogy ezt az akciót nem lehet kihagyni, így rendeltem egy Naturals uborka és teafa 2 a 1-ben arctisztító és tonikot és mellé egy ugyanúgy uborka és teafa lehúzható arcmaszkot.
Az arctisztító nagyon jól habzik, és szépen tisztít. Nagyon puha és friss utána a bőröm, szóval csak jót tudok mondani róla.
Nekem ez életem első lehúzható maszkja, szóval nincsen összehasonlítási alapom... Nekem az állaga érdekes volt, sőt az illata se tetszett nagyon de ugyebár nem is az a fontos. Nem mértem az időt, úgy 15-20 perc után kezdett az arcom széleim feljönni a maszk. Mellesleg a finishben már volt egy kis feszülő érzés, de gondolom ez normális.

Aztán mikor úgy éreztem, hogy minden pont rendesen megszáradt, akkor megfogtam az egyik szélt ami feljött már, és lehúztam. Baromi jó, nem foltokban jött le, hanem szépen egészben! Ittis csak azt tudom mondani, hogy jól tisztít, talán miteszer gyilkos is kissé, és elképesztően puha lesz utána az arcunk.
Aztán a körömerősítő. Az én körmeim imádnak letörni, repedezni és piszkosul könnyen hajlanak... Szóval nem bírtam tovább, be kellett szereznem egy erősítőt... Volt a katalógusban három is, szépen rájuk kerestem a neten (mire is jó, ha nem erre?), teszteket, véleményeket, tapasztalatokat olvastam. Úgy emlékszem, a legtöbb jó szó a Strong Results nevezetű erősítőre jött.

Ez is szépen le volt akciózva, hát beikszeltem, mint rendelés. Miután megjött rögtön ki is próbáltam. A szaga eléggé büdös, és még pár órával a felvitel után is eléggé megérződik... Az én körmöm pár percen belül szépen beszívja, aminek nagyon örülök, mert így tudok közben körömlakkot használni, bár most direkt jó rövidre levágtam őket, hogy már szépen erősen nőjenek ki.

Mint olvasható, mivel rövid körmökre raktam és még nem nőnek túl gyorsan, nem tudok róla véleményt alkotni, hogy végülis hogyan használ, majd megosztom veletek.


Összegezve nagyon örülök ennek a két Naturals terméknek... Eddig csak egy gránátalmás szettem volt (testápoló+tusfürdő+testpermet), amit nagyon is szerettem + őket is egy jó kis akcióba vettem. Ezért szeretem a katalógusokat, mert főleg itt a Naturals termékek nagyon jók, és ha kifog az ember egy jó leárazás, hihetetlenül olcsón be tud szerezni egy jó terméket.

2012. június 3., vasárnap

Rózsavizes arctonik

Imádom a rózsát, ha elmegyek egy mellett mindig megszagolgatom őket...:) Egy videóban láttam még annó, hogy rózsaszirmokból csinálnak hidratáló arctonikot. Fel is írtam, hogy nekem ezt muszáj kipróbálnom... Egész hétvégén az eszembe is volt, csak valahogy mostanra lett kedvem elkészíteni, pedig 10 percet is alig vesz igénybe.
Úgy 3 rózsától fosztottam meg a gyönyörű szirmait, sajnáltam is őket...:(
Szóval bőven elég szirom gyűlt össze, a következő gond annál adódott, hogy vajon mennyi vizet kéne belerakni a tálba... Végül is saccra beleöntöttem nem túl sokat...

Azután a vizet felforraljuk, majd belerakjuk a szirmokat a már habzó-bugyborékoló vízbe. Kb csak pár percet kell benne lenniük, látható lesz, ahogy a rózsákból kimegy a szín, és összeasznak.
Gőz ment a lencsére, eléggé rossz kép lett...
Lehet közbe kavargatni őket, és amikor már úgy gondoljuk hogy eleget kínoztuk a kis szirmokat, leszűrjük őket egy másik tálkába, onnan pedig átöntjük a már állandó helyükre.
 A végeredmény, egy zöldes-sárgás egészen finom illatú lötyi. Végülis kiderült, hogy még saccra is piszoksok vizet raktam (pedig öntöttem le belőle!!), szóval ami megmaradt azt is ki kellett önteni. :(
Az aszott sziromkák
Végül nem tudtam hogy mibe rakjam bele, mivel a tonikos dobozomba van még egy kevéske tonik, így fogtam egy kiürült 250ml-s tusfürdős dobozkám, hát abba beleöntöttem... 

Aztán rögtön ki is próbáltam egy kis hűlési idő után, vagy 3x átmentem a kis vattakoronggal az arcomon a tonikkal, de utána rögtön pár percre beszívta a bőröm. Hát elképesztően puha lett tőle az arcom, az illata meg fenséges! 

2012. június 2., szombat

Mézes-cukros ajakradír

Eléggé régen nem radíroztam a számat, szóval összekutyultam valamit.
Mivel nem szeretem amikor azt mondják, hogy saját ízlésünk szerint rakhatunk bele alapanyagokat, én leírom, hogy miből mennyit raktam bele.

  • 2 teáskanál cukor
  • 2 teáskanál méz
Ezeket jól összekevertem, amíg egy eléggé szilárd masszát nem kaptam. Akkor rákentem körkörös mozdulatokkal a számra, és rajta hagytam pár percet. A két evőkanalas megoldás is soknak bizonyult, maradt egy kicsi a tálban...

A hatása hihetetlenül jó, teljesen sima az ajkam órákkal a radírozás után is!

A cukor az elhalt hámsejteket szedi le az ajkakról, a méz pedig hidratálja, regenerálja a szánkat.

2012. május 31., csütörtök

Hidratáló akció - Kívül belül! / Egyszerűen eper

Ezen a héten még nem próbáltam ki pakolást, szóval most egy eperpépes pakolást csináltam meg. Talán ez a világ egyik legegyszerűbb pakolása.
Egyszerűen fogsz 2-3 szem érett epret, villával összenyomkodod, pépesíted, majd egy ecsettel felviszed az arcodra. 5 perc után kell lemosni.

Ez az egyszerű de nagyszerű pakolás azért jó, mert hihetetlenül puha lesz utána az arcunk, serkenti a vérkeringést, szép színt ad az arcnak és végül pedig hámlasztja az elhalt bőrt.

Tesztelve, csodálatos!

Miért kívül-belül? Kívül ugyebár a bőrünk miatt, aztán a maradék pépet el lehet fogyasztani, akár kicsit megporcukrozva is.:)

Ötlet: szepsegtipp.hupont.hu

2012. május 30., szerda

Hidratáló akció - Aloe vera a gyógynövények királynője!


Az Aloe vera talán a leghasznosabb növény - gyógynövény amit az ember lánya tarthat a lakásban. Mindenhol segít, hegek, sérülések, sebek, pattanások, miteszerek és sok-sok más kellemetlenség eltüntetésére, meggyógyítására használható ez a csodanövény.

Már italt is készítenek belőle, ami a fogyókúrázók egyik kedvence. Egyszerű ásványvíz, benne aloe vera darabokkal, így egy kiadós torna után ezeket a darabokat rágcsálva nem hogy az éhséged is elmúlik, de ennek fejébe még nagyon egészséges is!
Akkor lássunk néhány egyszerű aloe vera felhasználási módot...

Mindennapos használatra:


Legegyszerűbben úgy lehet használni, hogy függőlegesen kettévágsz egy levelet, és a benne lévő ragacsos folyadékkal bemázolod az arcod. Ezt ajánlatos minden este elvégezni, mert gyorsan beszívja a bőr, és hiperszuper puha lesz utána. A pattanásoknak sem kímél!

                   Arcradírozás (zsíros bőrre):


Csupán natúr joghurtra lesz szükségünk, meg hát az elmaradhatatlan csodanövényünkre. A joghurtba beledaraboljuk, vagy préseljük (kinek hogyan esik kézre) a növényt, majd felrakjuk az arcunkra 2-3 rétegben. Fontos, hogy a rétegeknél az alul lévő réteg már kissé megkössön, aztán jöjjön rá a következő! Majd 10-15 perc után körkörös mozdulatokkal lemossuk.



Nyugtató arcpakolás:

3 evőkanál túrót, 1 evőkanál zsíros tejet és végül 40ml aloe vera levet keverjünk össze alaposan, majd vigyük fel az arcunkra és akár a nyakunkra is. Ezt a maszkot hagyjuk teljesen megszáradni, majd langyos vízzel mossuk le. Ez akár égésnél is alkalmazható!

Aloe-olíva sampon:

Amire szükségünk lesz:

  • 50 ml. illatmentes gyógyszertári sampon
  • 1 teáskanál olívaolaj
  • 2 evőkanál aloe vera zselé
  • 15 ml gyógynövényforrázat
Kifejezetten száraz, töredezett hajra való ez a sampon. Forralj másfél deci vizet, és készítsd el ezt a főzetet. Hogy mit teszel még bele, azt magad döntsd el, néhány tipp, ha a hajad fényét szeretnéd kiemelni, használj hajszínednek megfelelő hozzávalót.
Szőke: Kamilla
Vörös: Hibiszkusz
Barna: Rozmaring

Ha azt szeretnéd, hogy illatos legyen, tehetsz bele rózsát vagy levendulát. Ha pedig a fejbőrödet érzed gyengének, nyugodtan ajánlom, hogy mentát vagy fűzfakérget áztass a vízbe.

Hagyd kihűlni a teát, majd szűrd le. Keverd össze a többi hozzávalóval, majd rázd össze. Tárolni a hűtőben tárold, és használat előtt rázd össze. Egy hónapos használat után a hajad gyönyörű lesz!

Mentás gyógyszájvíz:

Bár nem túl jó ízű, de az aloe vera magában is gyulladáscsökkentő, sebgyógyító és baktériumölő tulajdonságokkal rendelkezik, így tökéletes szájvíznek is! Fontos, hogy maximum 6 órán át tároljuk, mert eme fontos tulajdonságok az idő múltával folyamatosan csökkennek!
Amire szükségünk lesz:
  • 250 ml víz
  • 1 teáskanál glicerin
  • 1 evőkanál aloe vera kivonat
  • 6 csepp borsmenta illóolaj
A hozzávalókat összekeverjük, majd zárható üvegbe töltjük.

És végül egy nagyon egyszerű maszk:

Aloe-méz maszk:

Egy arasznyi aloe levelet megmosunk, majd kettévágva kivágjuk belőle a zselés részt. Hozzáadunk 1 evőkanál mézet, és felkenjük 15-20 percig az arcunkra majd langyos vízzel lemossuk.

2012. május 29., kedd

Hidratáló akció - Testápoló házilag

A testápoló nagyon fontos a hidratálásban. Minden este, lehetőleg zuhanyzás után testápolózzuk be az egész testünket, így reggel nem kell félni a szárazságtól és egyéb nem kívánt dolgoktól.

Viszont én már untam ezeket a gyári testápolókat, amikről ordít, hogy mű az egész, csak kicsit illatosítva van, hogy szimpatikusabb legyen számunkra. Így hosszas kutatások után találtam egy jó kis receptet, amit meg is valósítottam!
A joghurtos testápoló

Hozzávalók:
1,5-2 dl natúr joghurtot beleöntünk a tálkába, rá 1 evőkanál mézet, majd olívaolajat, végül pár csepp citrom. Ezeket jól összekeverjük, és készen is van...

Eléggé folyós lesz, amit én nem túlságosan szeretek, de ezek tényleg természetes, egészséges összetevők, és ha jól csináltuk, sokkal jobbat tesznek a bőrnek, mint a gyári szilikonosak.

Hűtve 2-3 napig tárolandó.
Akkor még egy kis okosság a végére a hasznosinfo.blogspot.com   -ról:

Az olívaolaj összetétele nagyon hasonlít a bőr saját zsírjainak összetételére, ezért könnyen, gyorsan szívódik fel, és eljut a mélyebb rétegekig is. Az olívaolaj igen sok A-, D-, E-vitamint és béta-karotint tartalmaz. Ezeket természetes bőrszépítő vitaminnak is hívhatnánk, ugyanis valamennyi több jótékony kozmetikai hatással is rendelkezik. Például hatékony antioxidánsok: elpusztítják a szabad gyököket, ezáltal védik a bőrt az öregedéstől.
Fűszerolajakat (kamilla, rózsa, stb.) tetszés szerint használhatunk az illatosításhoz. 

2012. május 28., hétfő

Hidratáló akció

Nyakunkon a nyár, és egyre több bőrfelület mutatkozik meg. Nem néz ki túl szépen egy-egy kiszáradt lábszár, pattanásos arc, vagy cserepes száj, nem?
Így most énis felbuzdultam, és belekezdek a nagy hidratáló akcióba. A lényege, hogy jobban odafigyeljek a bőröm ápolására, és hogy minél kevesebb sminket hordjak a hétköznapokon. A hangsúly a természetességen van.

1. Növelem a napi vízmennyiséget, hisz a víz önmagában is fontos, hogy ne száradjunk ki. Megfelelően sok vízzel a bőrünk megszépül, és máris egyel közelebb értünk a hidratáláshoz.

Én alapból szerencsés helyzetben vagyok, mert egyáltalán nincs pattanásom, bőröm is a normál kategóriába tartozik, viszont télen a kézfejem, nyáron az alkarom és a lábszáram borzalmasan ki tud száradni.
Eddig nem ügyeltem különösebben a hidratálásra, néha-néha felkentem egy hidratáló pakolást. Ami rendszeresnek mondható az az, hogy amikor csak tudom esténként bekenem a Garnier Pure Active Hidratálókrémmel az arcomat. Majd ki szeretnék próbálni több hidratálókrémet is, de eddig ez piszokjól bevált, nincs pattanásom, vagy ha előjönne egy véletlenül az rögtön lekezelem a Garnier roll-on-jával.

Testápolót is csak ritkásan használok, mindig elfelejtem. Nincs is nagyon, egyszer egy szettben rendeltem az Avon katalógusból, a Naturals gránátalmás testápolót. Szépen elviszi a szárazságot a lábszáramról, de a nap végén előjön sajnos újra, de akkor megint bekenem.

Nagyon cserepesek voltak az ajkaim, a Labelloban nagyot csalódtam, az ízük miatt szerettem, a hatásuk rögtön elmúlt miután lejött az ajkamról, így mindig kentem újabb és újabb rétegeket a számra, ezáltal gyorsabban fogyott, ami miatt gyakran kellett venni... jól kitalálta ezt a labello..
Aztán egy oldalon rátaláltam a Carmexre. Nem túl elterjedt kis ajakápoló, viszont annál jobb! Elég drága a többihez képest, de megéri...
Ha ránéz az ember, rögtön a ragasztó jut róla eszébe. Az állaga, és a szaga is furcsa, sőt nekem először még az ajkamat is csípte.
Viszont már amikor először felkentem nagyon furcsa volt... Az ajkaim kisimultak, és utána órákon át így is maradtak! Aztán most több hét használat után, már 3-4 vagy akár több napra is elhagyhatom ezt a kis csodát, mert anélkül is simák az ajkaim!

Most a napokban utánanézek majd különböző hidratálókrémeknek, testápolóknak, megveszem őket, és belekezdek ebbe a bizonyos akcióba. Az elkövetkezendő napokban majd fogok nektek hidratáló arcpakolást, maszkokat is bemutatni, leírni....

Hozzuk magunkat formába nyárra!:)

2012. május 27., vasárnap

Igyunk vizet!

Nagyon fontos vizet inni a mindennapokon. Ezt a saját káromon mondom, mert amíg én nem ittam rendszeresen vizet, hanem nesteát, kólát és egyéb finomságokat, rendszeresen fájt a fejem. Komolyan, volt, hogy heti 4x, egész nap...
Az volt a gondom, hogy egyszerűen nem tudtam meginni a vizet. Szokásommá vált (tudniillik, én utálok gyógyszert bevenni, de komolyan hányinger kerülget tőle), hogy a gyógyszert mindig vízzel vettem be, így berögzült a gyógyszer = víz...

Aztán most rá kell szoknom... Olvastam néhány tippet, hogy hogyan lehet rászokni a vízre, ezért leírom nektek is.

Ízesítsük természetesen!

Az első napokban amikor rászokóban vagyunk nyugodtan lehet ízesíteni néhány gyümölccsel. Tört, pépesített málnával, esetleg facsarjunk bele citromot vagy lime-ot. Fontos, hogy ne gyári szörpöket rakjunk bele, mert abban semmilyen természetes nincs ugyebár, és cukros is. Gyümölccsel sokkal egészségesebb, és finomabb is.

Nem mindegy hogy néz ki!


Most pont nem a vízről beszélek, hanem a pohárról! Gondolom mindenkinek van egy kedvenc pohara, lehet akár 100 Ft-os műanyag pohár is, az a lényeg, hogy mi áll közel a szívetekhez. Akkor az ember rögtön szívesebben iszik belőle. Aztán kidíszíthetjük mondjuk citromkairkával, vagy egyéb kis díszítőelemekkel, a lényeg, hogy minél kívánatosabb legyen, ha ránézünk a pohárra!

Mást ne!


Beleestem abba a tipikus hibába, hogy mondjuk egy napig vizet ittam, aztán visszatértem a cukrozott üdítőitalokhoz, ami rögtön tönkre is tette az előző napot... Bármennyire is lehetetlennek hangzik, próbáljunk meg csak vizet inni. Sokat, és csakiscsak azt. Megfigyelhetjük, majd a szervezetünk egyszer csak hozzászokik, és nem is kívánunk mást, csak vizet.
Miért jó vizet inni? Ha száraz a bőrünk 1 hónap után már egyáltalán nem látszik száraznak! Hajunk élettel telibb, fényesebb lesz, bőrünk sokkal szebb, kevesebb pattanás és úgy általában jobban érezzük magunkat. Szerintem ennyit megér.

2012. május 25., péntek

Frissítő banán shake


Éppen most ittam egyet, így meg is osztom ennek az íncsiklandó kis üdítőnek a receptjét.
 Hozzávalók:
*1 db banán
*2dl tej
*1 cs. vanillincukor

Mint látható egyáltalán nem kell bele sok hozzávaló.
Aztán már csak az maradt hátra, hogy az egészet összeturmixoljuk, majd fogyasztjuk.

Szép napot!

2012. május 24., csütörtök

Kulcs is lehet divatos!


Miért kéne a lakáskulcsunknak is unalmasnak lennie? Fogd meg a kedvenc lakkod, és fesd be! Ez nagyon jól fel tudja dobni, és megszűnik az a probléma is, amikor az embernek több ugyanolyan kulcsa van, és időbe telik amire kikeresi melyik kell éppen.

Sőt a nagy divatmágusok a 2012-es körömlakktrendbe öltöztethetik kulcsaikat! (pasztell színek ugyebár). Én most két 'találomra' lakkot választottam ki, aztán ha megunom maximum lemosom körömlakklemosóval és újrafestem valami mással. :D

Persze a képzeletünk az egekig nyúlhat! Lehet rá mintákat festeni, nevet, amit csak el tud az ember képzelni... Ne fogjátok vissza magatokat!:)

A képeken mellesleg most vettem észre, látszik hogy a kulcs vége is festékes egy kicsit, közvetlenül a kép után a festéket már leszedtem róla, csak szokásosan elbénáztam:D Szóval az most kicsit rontja az összképet de hát ezvan:)

Isteni házi epres joghurt

Kaptam az ötletet, és felbontottam a natúr joghurtomat azzal a céllal, hogy én a most vett friss eprekből isteni joghurtot fogok belőle csinálni. Így is lett!

Hozzávalók:
-Natúr joghurt
-Pár szem friss érett eper
-Ízlés szerint édesíteni (nem muszáj!)

Én egy 340 g-os joghurtot öntöttem egy tálba, és rá szórtam 6 darab szép nagy érett eperszemet.
Vannak benne elég mutáns példányok is.
Aztán szépen lassan óvatosan összeturmixoltam az egészet, és hozzáadtam egy kevéske cukrot.
mmmmmm
És végül kidíszítettem egy eperkével. A végeredmény:

Kávézaccos testradír

Nem túlságosan elterjedt, de a kávézacc arcradírnak is tökéletes!
Kell hozzá a kávézaccon kívül valamilyen testápoló (arcápoló is jó akár) és olíva- vagy mandulaolaj.

Elég néhány kávéskanál zacc és utána néhány csepp olaj. Aztán ha krémesebb állagot akarunk hozzáadhatunk kevéske testápolót.

Én az Avon Naturals gránátalma illatú testápolóját adtam hozzá, és nagyon finom csokis illata lett.

Ki is próbáltam rögtön, még a bőröm is belebizsergett! Nagyon jó, nem nagy munka, otthon is könnyen el lehet készíteni.

Videót is csináltam, de szokásomhoz híven annyit csacsogtam és bénáztam össze vissza, hogy inkább le is töröltem... Képet viszont csináltam, de az USB kábelt is eltüntettem *tapstaps*, szóval várni kell egy kicsit a képre:)

Legyetek bátrak, próbáljátok ki!
tádám...